Tisztelt Szentendrei Rendőrkapitányság!
Alulírott, dr. Lévai Edit ()
feljelentéssel élek,
ismeretlen tettes ellen, az alábbiak miatt:
2010. szeptember 13-i héten több esetben életellenes fenyegetés kaptam.
Egyik ízben telefonon, másik ízben személyesen.
Személyesen egy általam nem ismert személy közölte velem, hogy fejezzem be mindazokat a dolgokat, melyekkel foglalkozom, különben könnyen a másvilágon találhatom magam. Telefonon lényegében hasonlót közöltek.
Az Ősi Pálos Közhasznú Egyesület (székhelye a lakóhelyemen van) ügyvivői feladatait látom el Árva Vince halála óta. Az Egyesület célja az ősi magyar pálos emlékek gondozása, a rend régi fényének visszaállítása.
A Magyar Pálosrend jelenleg lengyel vezetés alatt áll. Páter Árva Vince haláláig a magyar rend visszaállításán, Boldog Özséb szentté avatási ügyén dolgozott. 2008. decemberében elhunyt, egy "baleset"-nek mondott esemény következtében. 2008. novemberében Vince Atyát Erdélybe, Csíksomlyóra utaztatták Ugrin András (Piliscsaba) és társai, pedig tudomással voltak arról, hogy szívbetegsége és időnként vérző gyomorfekélye miatt orvosi kezelésre szorul. Csíksomlyón állítólag magára hagyták, ahol a fürdőszobában elesett, és a fejét beütve, nyakcsigolya-törést szenvedett. Ott két kórházban is kezelték, majd megműtötték. A műtétet követően röviddel helikopterrel szállították haza, melyhez nem kértek engedélyt , így a légijárművet a román hatóságok - fedélzetén a súlyos, frissen műtött beteggel - leszállították és csak a beteg Vince Atya nélkül engedték át a határon. Őt beteghordón átzötyögtették a határon, majd a Balesetibe szállították, ahol nemsokkal később, december 15-én meghalt.
Árva Vince tevékenysége sokak érdekét sértette. Idézet tőle:
„Amikor én az ötvenes években letettem a fogadalmamat társaimmal együtt, nem tudtunk arról, hogy az egy másik rend. Mi azt hittük, hogy ez az ősi alapítású pálos rend. Így létrejött az úgynevezett "error invincibilis", ami egyházjogilag azt jelenti, hogy nem érvényes a fogadalom, hiszen "legyőzhetetlen tévedés hatása alatt" tettük. Az egyházi jog szerint az így tett fogadalom nem érvényes az ősi Boldog Özséb alapította rendben.
Azóta folyamatosan az ősi rend visszaállításán próbálkozom, aminek egyáltalán nem örülnek a mai pálosok. A tartományfőnök például legazemberezett. A lengyelek kilöktek, az akkori generális szó szerint. Akkor Acserbi volt a pápai nuncius, elmondtam neki tervemet, de Róma azt válaszolta, hogy nem alkalmas az idő. A magyar kormányzati szervek se támogatnak ebben a törekvésemben. A legnagyobb meglepetésemre Orbán Viktor se támogatott. Vajon miért ellenzi mindenki, hogy az ősi magyar szellemiség életre keljen?
Korábban egy alkalommal engedélyt kértem arra, hogy a rend adminisztrációs kérdéseit rendezzem. Azt a választ kaptam, hogy nem szállhatnak szembe a sokmilliós Lengyelországgal. Úgy tűnik, mióta az ősi rend újjáélesztésén fáradozom, "persona non grata" lettem, hiszen például miután elkészült a Gellért-hegyi sziklatemplom, engem kiebrudaltak onnan.
Most a pilisszántói parókián beszélgetünk. Hogyan került ide?
Meglehetősen szomorú helyzetben vagyok. Egy alkalommal itt voltak a lengyel rend képviselői, hosszas tárgyalás után megegyeztünk több kérdésben is. Másnap elém tettek egy papírt, amin az állt, hogy lemondok a fogadalmamról. Nyilvánvalóan ezt terjesztették Rómában. A Vatikántól hamarosan megkaptam, hogy felmentettek a pálosság alól, és a székesfehérvári egyházmegye kötelékébe helyeztek át. Most folyik a második fellebbezésem. Nem vagyok hajlandó lemondani a régi fogadalmamról. Nyolc éve jöttem Pilisszántóra, mint kisegítő. Most pedig a Vatikán helyezett Szántóra, mint káplánt. Az esztergomi egyházmegyében esperes és érseki tanácsos voltam.
Érdekes módon bármit is próbálok tenni az egykor rend érdekében, mindenhol akadályokba ütközöm. Négy éve kezdtem el Boldog Özséb sírjának feltárására az engedélyeket beszerezni. Ismeretes, hogy itt a Pilisben temették el. Négymillió forintot fizettem azért, hogy egy védő kerítést tegyenek a sír köré. Letiltották. Négy éve egy régésznő elkezdte a feltárást. Heti tízezer forintot fizettem neki, de két éve nem készített el egyetlen sort sem a jelentésből. Az engedélyt a mai napig nem kaptam meg. Vajon miért félnek ennyire Boldog Özsébtől? Vajon miért vagyunk ennyire hálátlanok a magyar a múlttal kapcsolatban?
Ha mi hálátlanok is vagyunk, a külföldiek mit tudnak erről a rendről?
Nálunk többet tudnak, hiszen a rend egész Európát behálózta. Sőt Dél-Amerikába is eljutott. Nem beszélünk arról, hogy amikor Kolombusz elindult a lisszaboni kikötőből az Újvilág felfedezésére, háromszáz magyarországi pálost vitt magával. Azért történt ez így, mert akkor a portugál királyné, portugáliai Szent Erzsébet, Árpád-házi hercegnő volt, aki kikötötte, hogy csak magyar pálosok mehetnek az útra. A lisszaboni kikötőben Gyöngyösi Gergely pálos generális búcsúztatta őket.
De arról sem beszélünk, amit Fatimában tudtam meg mexikói egyházi vezetőktől. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy a San Paulo nevű város a sok Szent Pál közül melyiket választotta védőszentjének, rám néztek, tudták, hogy magyar vagyok, és nagyon meglepődtek, hogy nem tudom, hogy a mi Remete Szent Pálunkról van elnevezve!
A pálosoknak Közép-Dél-Amerikában több nyoma is van, például több helyen találtak pálos rovásírást, de ezekről se esik sok szó. Próbáltam felkutatni ott jártamkor ezeket, de egyedül lehetetlenség, csak nagyon felkészült expedícióval lehetne megközelíteni.
Egyébként fennmaradt egy quatamalai levél egy püspöktől, amiben a spanyol Károly királynak írja, hogy a Habsburg császár sem a legkeresztényebb módon uralkodik, mert Fráter Györgyöt megölette, aki pálos és bíboros volt. Ennyire féltek és félnek valamilyen rejtélyes ok miatt az ősi pálos szellemiségtől! Talán azért, mert magyar!
Az újraindításhoz legalább egy püspök engedélye szükséges, akinek az egyházmegyei területén újjá lehetne szervezni az ősi pálos rendet. Sajnos, Magyarországon ilyen püspök nincsen!”
Vince Atya halála után a feladatai Egyesületünkre maradtak, így én folytattam, folytatom tevékenységét.
A Templárius Lovagrend, ill. Alapítvány (Gyomaendrőd, képviseli: Ungvölgyi János, Tel.: 06-30-2940650) névleges tulajdonosa Vince Atya pilisszántói – kolostorépítés céljára rendelt – ingatlanának.
Ott kezdődött kb. három hete, hogy (véletlenül) találkoztam egy helybéli emberrel, aki szintén a szívén viseli Vince Atya emlékét. Ő mesélte, hogy Atya kiserdőbéli telkét az azt névlegesen tulajdonló szervezet 50 évre a kezelésébe kívánja adni, vagy valami hasonló...
Ezen egy kicsit elcsodálkoztam, no meg a tőlem szokásos (kissé heves) stílusban reagáltam.
Kértem az embert keressen fel, hallgasson meg és tekintse át mindazon dokumentumokat, amelyek rendelkezésünkre állnak.
No, Ő azóta is jön...
A felvetés, az informácó, avagy pletyka nem hagyott nyugodni...
Felhívtam tehát Ungvölgyi János urat, annak a szervezetnek a képviselőjét, amely névleg tulajdonosa Vince Atya telkének.
Bemutatkozásom után kérte, hogy hívjam vissza negyedóra múlva...
Megtettem, többször is, nem vette fel a telefont.
No, miután nagysokára felvette ( ... ) A következőt közölte:
Nézzem meg az ingatlan tulajdoni lapját, azon látni fogom, ki is az ingatlan tulajdonosa...
Hááát, kissé emelt hangon intéztem hozzá további mondanivalómat.
Kértem jelöljön meg egy helyet és időpontot, ahol szervezeteink képviselői találkozhatnak. Nem tette meg, mind a mostani pillanatig.
A tények a következők:
Árva Vince vásárolt egy telket Pilisszántón. Mivel korábban megkérdőjelezhető módon egy régi pálos ingatlant, amelyet Ő vásárolt meg, elvett tőle a jelenlegi (ál) rend, ezt a telket, egy bizonyos szervezet nevére íratta, a haszonélvezeti jogával terhelten.
2007-ben Atya létrehozott egy kiemelkedően közhasznú egyesületet, Ősi Pálos Közhasznú Egyesület néven.
Rendelkezésében meghagyta, hogy a telket és minden ingó vagyonát az Egyesületre bízza, azzal a megkötéssel, hogy az Egyesület azt a céljai (Vince Atya céljai, amelyekkel azonosak az Egyesület céljai is) megvalósítására használja fel.
A telken építsük fel az első Ősi Magyar Pálos Kolostort, ahonnan újjáéledhet a régi rend.
A könyvtárát, dokumentumait további példányokkal gazdagítsuk és hozzunk létre egy Pálos Könyvtárat, továbbá létesítsünk egy Pálos Múzeumot.
Fentieken túl polgármester-jelölt vagyok Pilisszántón, amelyet Kollár Miklós jelenlegi polgármester és dr. Bak Imre jegyző igen rossz néven vesznek. Három éve, amikor dr. Bak Imrével sikerült hangos szóváltásba keverednünk a pilisszántóiakat becsmérlő kijelentései miatt, a házunk körül két és fél éjszakán keresztül emberre ugatott a kutyánk. Továbbá a meredek útunk lejtőjére, közepére egy zsákot cipelt fel valaki, a kiérkező, riasztott távfelügyeleti rendszer biztonsági emberei tették félre az útból. A biztonsági őrök megérkezése után a kutyaugatás megszűnt...
Tavaly júliusban az autóm bal első kerekének csavarjait meglazították, kis híján elveszítettük a kereket Balatonfelvidékről – egy pálos útról – hazafelé jövet.
Ezt megelőző évben a benzintank csövét húzták le, cérnakesztyűs kézzel, 54 liter benzin folyt el, a szerencsénk az volt, hogy mire a Fővárosi Nagycirkusz – melynek főbejárata előtt parkoltam - előadásának vége lett, zuhogott az eső.
Pilisszántó, 2010. szeptember 24.
Tisztelettel:
dr. Lévai Edit