Békésen és mély tisztelettel olvastam (ide is csatolt) levelét, mely az MSZ oldalán (is) megjelent.
Egészen az utolsó mondatáig. "... kérlek Téged, Titeket, Önöket a Magyarok Szövetsége minden tagját, ha ilyen és ehhez hasonló tartalmú megosztó üzenettel találkozik, forduljon a magyar lélek csendjéhez, majd törölje ki, dobja a szemétbe azt."
Ezzel a mondattal porig alázott, megsemmisített mindazon tiszteletreméltó gondolatot, melyet korábban papírra vetett.
Még akkor is, ha tudom, hogy "a magyar lélek csendje" mást üzen, más cselekvésre készteti az "ilyen és ehhez hasonló tartalmú üzenetek" olvasóit.
Szeretet - igazság - méltányosság szellemiségében élem az életem, teszem a dolgom, végzem a vállalt és rámruházott feladataimat.
Szomorúan láttam, hogy az Ön és mindazok értékrendje, akik levelében írott gondolataival azonosulnak, más vágányon fut.
Elfogadom, megértem, DE! szó nélkül nem hagyhatom.
Eszembe jutnak Krisztus Urunk szavai, melyeket Pilátus színe előtt mondott:
"Én arra születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki igazságból való, hallgat az én szavamra." (Jn. 18./37.) Másutt: " Az igazság szabaddá tesz titeket."
Krisztus Urunk azt mondta továbbá: "Távozz tőlem sátán!" "Takarodj, sátán!"
A Krisztusi tanítások figyelmen kívül hagyása könnyen eljuttatja az embert Babits Mihály figyelmeztetéséhez: "Vétkesek közt cinkos, aki néma"
A Jelenések Könyvében a következőt olvashatjuk: "Azok pedig, akik megrontották a földet, pusztuljanak!"
A Szent Korona Értékrend - jelen pillanatban - a legtisztább hordozója az Isteni, Jézus Krisztusi szellemiségnek, lelkiségnek, tanításoknak.
Utolsó mentsvára a magyarságnak, szeretett Hazánknak, sőt, hiszem, tudom, hogy - nem túlzás kijelenteni - a Világnak.
Mindazok, akik nem érzik, nem értik, nem látják tisztaságát és igazságát, fontolják meg Jézus Krisztus fentebb idézett szavait.
(De emlékeztethetném Önöket László Királyunk szavaira, tanításaira is.)
A "Szeressétek ellenségeiteket!" hirdetés engem a következő magatartásra ösztönöz: Megbocsájtok ellenségeimnek, ha méltók rá, mert arra méltatlannal jót cselekedni nagy botorság. Nagyvonalú és méltányos vagyok, ha győztem és az ellenfél "behódol". Egyébiránt a méltatlanokkal méltánytalan és irgalmatlan vagyok.
Vukics Ferenc személyét, munkásságát tisztelem, a Magyarok Szövetsége tevékenységét kezdetektől fogva követem. Kis híján tagként csatlakoztam, ma már örülök, hogy nem tettem - minden érdemük elismerése mellett is.
A Magyarok Istene és Boldogasszonyunk adja nekünk az erő, a tisztánlátás és a tisztáncselekvés képességét!
Krisztusi Elfogadással és Szeretettel:
dr. Lévai Edit
ügyvivő
Ősi Pálos Közhasznú Egyesület
Nyílt levél Cságoly Péterfia Bélának
2010.09.17. 02:17 életfa
Szólj hozzá!
Címkék: őrzők szent korona szellemiség
A bejegyzés trackback címe:
https://osipalos.blog.hu/api/trackback/id/tr832302208
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.